Póka Angéla és triója - Budapest

Póka Angéla és triója - Budapest

1974-ben született Budapesten. Tizennégy éves volt, amikor a Los Angeles County School for the Performing Arts középiskolában felvették az intézmény főiskolai karának gospel szakára. Középiskolai tanulmányai mellett végezte a főiskolát, 1992-es évben neki ítélték az "Outstanding achievement for vocal performance in music" díjat. 1992-ben gospel szakon diplomázott. 2006-ban a Megasztár 3-ban harmadik helyezést ért el. A műsorban általa énekelt Szomorú vasárnap című dal, az Emmanuel Finkiel: NULLE PART TERRE PROMISE című francia művészfilm egyik betétdala lett. Nagy Szabolccsal (zongora) és Szabó Tamással(szájharmonika) trióként 2007 óta muzsikálnak együtt.

Ő maga így nyilatkozott a solymári meghívásról: "Régóta szerettem volna egy gospelműsort élő muzsikával, de a zenészek elfoglaltsága és az érdeklődés hiánya miatt ez elég nehezen ment. Végül tavaly májusban, a zongoristám, Nagy Szabolcs hívott fel, hogy Salgótarjánban a Dixieland Fesztivál keretein belül szeretnének egy egy órás gospel koncertet, így összeraktuk a műsort, amely nagy többségében olyan számokat tartalmaz, melyek Mahalia Jackson által váltak ismertté Európában is. Szerencsére azóta is adódott néhány alkalom, amikor lehetőség nyílt ezt  a műsort előadni (a teljesség igénye nélkül: Kunpuszta Gasztronómiai és Zenés Napok, Kecskemét Nagytemplom). Nagy öröm számomra, hogy annyi év után végre azt a műfajt is csinálhatom, amiben hiszek és, amit nagyon szeretek és mindezt két fantasztikus zenésszel tehetem: Nagy Szabolcs (zongora), Szabó Tamás (szájharmonika). Bár egyelőre még mindig elenyésző az érdeklődés, de legalább most már akad olyan felkérés, ahol kifejezetten ezt kérik tőlünk. Nagyon örülök, hogy visszajöhettem a solymári Gospel Fesztiválra bemutatni a triónkat." – Póka Angéla

email: chieffoundation@gmail.com