Talált és elvesztett tárgyak

Találtunk:

Keresünk:

Kedves emléket keresek

Kézi hímzésű kis terítőt, mely a Gospel Fesztivál beléptető asztalát díszítette. Barna lenvászon a felirata piros betűkkel: „Énekeljetek az Úrnak új éneket” Egy kedves mohácsi hölgy készítette nekem az első fesztiválra, és a konyhámat díszítette eddig. Kérem, ha valaki tud róla, esetleg gazdátlannak vélve megőrzésre elvitte, legyen szíves leadni itt a portán a nevemre. Előre is köszönettel a becsületes megtalálónak, aki természetesen jutalmat érdemel.

Jeney Erzsébet
Alapító-szervező
70 4500 119

 

Köszöntő

Kedves Vendégeink!

Megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket az immáron 10 éves solymári Gospel fesztiválon. Szervezőinkkel, előadóinkkal és állandó munkatársainkkal bizony hosszú utat tettünk meg mire Illéssy Mátyás atya (akkori solymári plébános) és e sorok írójának ötlete nyomán először szólalt meg a gospel ebben a gyönyörű környezetben, eufórikus, felejthetetlen élményt hagyva bennünk. A fő célkitűzés, hogy ennek a méltatlanul háttérbe szorított műfajnak otthont adjunk, hogy a magyar gospel előadóknak megkerülhetetlen szakmai találkozási pontként, nagy közönség előtt való bemutatkozási lehetőségként szolgáljunk és mindeközben a legszélesebb korosztályoknak teremtsünk lehetőséget, hogy átélhessék az igényes zene által közvetített jó hír, a közösségben megélt hit megtartó, bátorító, erőt és örömet adó hatását, reményeink szerint, - és a szakmától, vendégeinktől kapott visszajelzések alapján - jó gondolatnak bizonyult. Fölsorolni is nehéz lenne azon megerősítő csodák  számát, melyek mindig akkor történtek, amikor a sok megoldhatatlannak tűnő feladat nyomán elbizonytalanodtam: vajon tényleg szükség van a folytatásra? Ekkor vagy jelentkezett egy ismeretlen telefonáló, aki hihetetlennek tűnő, de valós támogatási szándékáról biztosított, vagy érkezett egy email egy külföldi gospel előadótól, akinek meghívásáról addig álmodni sem mertünk volna.  Sosem felejthetők a közösen átizgult pillanatok, amikor baljós fellegek  gyűltek fölénk, ezt követően viszont a délutáni imádságok alatt egyszer csak kiderült az ég, és szikrázó napsütésben, szélcsendben folytatódhattak a koncertek egész este 10-ig, és akkor is csak Matyi atya búcsúszavaira eredt el az eső. Micsoda öröm volt, hogy óriásplakátok röpíthették szét a fesztivál hírét, milyen égi jel, hogy Ratzinger bíborostól kölcsönzött fesztiválmottónkat követően hamarosan új pápánkként köszönthettünk őt.  A megerősítésért, támogatásért és biztatásért nem lehetünk elég hálásak védnökeinknek, Mádl Dalma asszonynak és Beer Miklós püspök atyának valamint hűséges mecénásainknak. Nekik köszönhetően, 10 év alatt egyre merészebb álmokat válthattunk valóra. Egyre több hivatásos művészt hívhattunk meg, a műfaj legjobbjait, akiktől hazai előadóink is elleshetik a műhelytitkokat nem csak a színpadon, hanem közös, szakmai műhelymunka keretében. Ha éppen nem lehettek velünk, videoüzenetben kapcsolódtak bele a műsorunkba, ahogy tette ezt a Bolyki Brothers, kínai turnéja idején. Kezdettől fogva vágytunk arra, hogy szépséges sváb nagyközségünk, Solymár végre német nyelvterületről is hallgathasson gospel előadókat, néhány éve ez úgyszintén valóra vált.  Fellépőink évről-évre egyre mutatósabb, hagyományos gospel ruhákban és autentikus koreográfiákkal leptek meg bennünket. Énekelt nálunk a magyar operavilág kiválósága, Miklósa Erika és – csakúgy mint külföldön – az elismert világi könnyűzenészek is zengtek nálunk gospelt a fesztivál színpadán.  Minden évben egy-egy lépéssel előbbre jutottunk. A solymári Sportpálya gyönyörű zöld övezetében, Amerikából, Hollandiából, Szurinámból, Ausztriából, Kárpátaljáról, Olasz- Svéd- és Lengyelországból érkező előadók léptek a publikum elé, akik solymári vendéglátóiknak barátaivá is váltak az évek során. Magyar előadóink szinte az egész országot képviselték Soprontól Szegeden, Pécsen és Miskolcon át egészen Bólyig. Ma pedig, az ünnepi műsorban megannyi meglepetéssel készülünk, szervezők és fellépők, hogy együtt erősítsük egymást lélekben a 10. Jubileumi Gospel Fesztiválon, erőt gyűjtve a folytatáshoz. Itt lesznek velünk korábbi fesztiválokról ismert, kedvelt előadóink és egy új felfedezett is. Többet azonban nem árulhatok el, hallgassák a remek gospel előadóinkat olyan nyitott szívvel és szeretettel, ahogy ők készültek erre az ünnepi alkalomra. Kívánok Mindnyájuknak felejthetetlen élményeket, melyek ismét elhozzák majd Önöket Solymárra a XI. Gospel fesztiválra.

 

Jeney Erzsébet
Alapító szervező

 
Gospel Fesztivál

+36 70 4500 119
jeney.erzsebet@radio.hu
info@gospelfesztival.hu
www.gospelfesztival.hu